A banki hitelreklámok természetüknél fogva nem fogyasztási szokásaink pénztárcához igazítására biztatnak, hanem azzal az illúzióval kecsegtetnek, hogy bármit megengedhetünk magunknak, még akkor is, ha nincs pénzünk. A Radio Café Egál című műsorában a Banki Hitelkárosultak Egyesületének vezetője és Pénzügyi Szervezetek Állami Számvevőszékének szóvivője beszélgettek az eladósodás egyéni, banki és állami felelősségéről.
Hiába nőttek a megszorító intézkedések hatására tavaly a többletkiadások, továbbra sem csökken a lakosság hitelfelvételi kedve, így a 2007. év végre 6 ezer milliárdra növekedett a lakossági hitelállomány.
De mit jelent mindez a gyakorlatban? Gyors gazdasági fejlődés esetén nem jelent problémát a lakosság eladósodása. Az angolszász országokhoz képest ugyan a magyarországi összes hitelállomány elenyésző, ellenben a havi törlesztő részletek keresethez viszonyított aránya már az egyik legrosszabbnak mondható Európában. Esősi Béla, a Banki Hitelkárosultak Egyesületének elnöke a legnagyobb problémának azt tartja, hogy az állampolgárok nem eléggé felkészültek a hitelekkel járó terhek kiszámításához. Elmondása szerint az állam, illetve a bankok felelőssége lenne az átfogó tájékoztatás, informálás. A skandináv országokban például az iskolai tananyag részét képezik a helyes pénzügyi gazdálkodáshoz kapcsolódó ismeretek.
Vajon hosszútávon miért éri meg, hogy „legatyásodott” emberek éljenek az országban? A mind gyakrabban emelgetett társadalmi felelősségvállalás mennyire terjedhet ki egy bank üzletpolitikájára? Mit tehet az állam a hitelfelvételi láz korlátozásért? E „fogós” kérdésekkel kapcsolatban Binder István, a Pénzügyi Szervezetek Állami Számvevőszékének (PSZAF) szóvivője az Egál című műsorban elsődlegesen a bankok tájékoztatási felelősségére, illetve az állami szabályozásra hívta fel a figyelmet. Mint hozzáfűzte: a tájékozódásban segíthet a THM mutató (teljes hiteldíj mutató), mely a kamat mellett minden járulékos, egyéb költséget is tartalmaz (hitelbírálati díj, kezelési költség stb.).
Halgasson bele a műsorba itt>>>!
Előremutató lehet, hogy a THM mutatót februártól már a teljes törlesztő futamidőre kötelesek a bankok megadni. Mitől védi ezáltal az állam a fogyasztót? Ha 0%-os hitelt találunk, és nem vagyunk körültekintőek, akkor könnyen szembesülhetünk azzal, hogy pár hónap elteltével az „ingyen” hitel 18%-os kamaton kezd „ketyegni”. Februártól, ha a felvett hitel az első három hónapban kamatmentes, és a felvett pénzösszegre a bank csak ezután kezd kamatot számolni, akkor sem reklámozhatja szolgáltatását 0%-os THM-mel.
Mire figyeljünk hitelfelvételkor?
„Hitelfelvétel előtt gondosan mérlegelje anyagi helyzetét, teherviselő képességét és jövedelme esetleges csökkenésének lehetőségét!” – hívja fel a figyelmet a PSZAF weboldala, ahol hitel kalkulátor és háztartási költségvetés-számító program is segíti a fogyasztók döntéseit.
Végezetül egy példa: A család fontos „lakótársa”, a televízió elromlik, és azt haladéktalanul pótolni kell; a hitelügyintéző megjelenik a lakásban, és a családfő kezébe nyom 300.000Ft-ot, amiből máris megvásárolható a nélkülözhetetlen háztartási készülék – ismerős jelenetsor az egyik leggyakrabban sugárzott reklámból. A reklámfilm alsó sarkában azonban kis csillag jelzi, hogy a THM: 242,41%. Egy kicsit utánaszámolva gyorsan kiderül, mennyibe is kerül a TV készülék: 13 hónapos futamidőre – a jelölt THM-mel számolva – 865.115Ft-ot kell visszafizetni! Biztos megengedhetjük magunknak ezt, ha nincs pénzünk?
De a következő hitel blog bejegyzésben kicsit utána járunk, mennyibe is kerülnek nekünk a hitel!
Érdemes kicsit számolni, és megdöbbentő kamatokat kapunk, olykor olyan érzésem van, uzsora kamatot akarnak rásózni az ügyfélre!
2 megjegyzés:
Az emberek nagy részére igaz, hogy már csak akkor gondolkoznak, amikor baj van.
Célszerűbb lenne előtte több lehetőséget végigjárva megoldani a problémát.
http://credithill.eu/
Pénzügyi válságban van, és pénzt keres saját vállalkozásának megkezdéséhez vagy számláinak kifizetéséhez? Mindannyian alacsony típusú, 2% -os kamatozású hiteleket alkalmazunk, e-mailben a (TRUSTLOAN88@GMAIL.COM) vagy a WhatsApp Us webhelyre. a +1 443 281 3404 telefonszámon
Megjegyzés küldése